Történelem

Caorle történelme egészen az ókorig vezet vissza. Több, mit 2000 évvel ezelőtt alapították a Caprulae szigettel szemben (Kecskék szigete) halászok és pásztorok a római légiós támaszpont Iulia Concordia (ma Concordia Sagittaria) előkikötőjéként.
A velencei történész Trino Bottani szerint a településen kr. e. 238-ban egy római flotta állomásozott. A város mégis csak 452-ben lett ismert, mikor Attila a hunok királya megtámadta Itáliát és az emberek a lagúnákba menekültek.
Treviso környékéről, Concordia Sagittariából (kb 3000-en) és Oderzóból menekültek Caorléba menedéket keresve. Velence megalapítása is erre az időre vezethető vissza.
A gazdaság halászaton, só kereskedelmen, zöldség termesztésen és hajóépítésen alapult.
Caorle egyike volt azon kevés velencei városoknak, akiket a velenceiek nem hódítottak meg erőszakkal.
A 9. századtól püspökséggel rendelkezik, amit 1818-ban vontak össze Velencével.
1380-ban egy csapat Genua-ból feldúlta és kirabolta Caorlét, mert Velence mellett kötelezték el magukat.
1571-ben a törökön elleni háborúba hajókat és 70 tengerészt küldött Velence segítségére.
Caorle ma majdnem 12.000 lakosú város, és a halászat mellett most már a turizmus a másik fontos gazdasági faktor. A település 15 km hosszú homokos stranddal és számtalan látványossággal várja az oda utazó turistákat. Az autóforgalom elől elzárt óváros szépen karbantartott, színes házait látva szinte Velencében érzi magát a látogató. Az ódon hangulatú városközpontot és a körülötte létrejött városkát a Livenza folyótorkolata választja el a modern városrésztől, a kikötőnegyedtől, Porto Santa Margheritától, mely kizárólag a tenger parti nyaralás céljaira épült, s a gondtalan nyári üdülés örömeivel várja a pihenni vágyókat.
Caorle halász flottája igazi látványosság, de a reggeli halpiacot is érdemes megnézni. A tradicionális caorlei bárkák (bragossi) látják el friss hallal a helyi éttermeket. A partvidék legjobb halételeit a közeli Lison-Primaggiore régió boraival öblíthetjük le. A városka mellett megtekinthetők a halászok hagyományos nádházai (casoni).
A román stílusú katedrálist 1038-ban, a monumentális Campanilét- amely, világítótoronyként is szolgált -1100 körül építették.
Porto S.Margherita, Caorle és Duna Verde együtt a felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt a sport és szórakozás széles választékát nyújtják.
A Stadion és a Sport Palota, két nagy belső kikötő, amelyben vitorlás iskola működik, teniszpályák, lovagló útvonalak, kerékpárutak, mélyvízi halászat, golf pálya, úszó és könnyűbúvár tanfolyamok, surf, parasailing, korcsolya és vízipark.
Fedezzék fel Caorlét és csodálatos környékét kerékpáron! Számos útvonal közül választhatnak, a tengerpartot követve vagy a lagúna csatornái között haladva. Látogassák meg a lagúnai halászok ősi és jellegzetes lakóhelyét, a "zsúpfedeles" házakat, fedezzék fel a gyönyörű és pihentető venetoi vidéket!
E-mail: gina@rabensteiner.hu